CS. ADMIN EUROTRIP 1.RÉSZ

Trollfoci

Repül az idő. Itt van a nyakunkon a tavalyi nagy sikerű és emlékezetes labdarúgó Európa Bajnokság egy éves évfordulója. Ennek apropóján én, Cs. admin megosztom veletek két hetes franciaországi kalandozásaimat, K. adminhoz hasonlatosan, aki a TrollFoci Ria-ria Hungária című második könyvében vetette papírra a történetét. Tekintve, hogy valószínűleg nem mindenkinek nyernék el a tetszését a beszámolóban megírtak - elsősorban munkahelyi főnökök - így mindenki álnéven fog szerepelni. Mivel már eltelt egy év, plusz az elfogyasztott alkohol mennyisége sem volt éppen hétköznapi, kisebb kutatómunkára, és az agyat jelentősen igénybe vevő visszaemlékezésre van most szükségem. Remélem neked, kedves olvasó, tetszeni fog a beszámoló, talán egy kicsit még oda is tudod képzelni magadat a bandánk kalandjaihoz. Aki pedig szintén kint volt, nos, nekik valószínűleg lesznek ismerős szituációk. Jó szórakozást!

 

ELŐKÉSZÜLETEK

 

Mindenki emlékszik az utolsó perces török szabadrúgásgólra, amivel eldőlt, hogy pót selejtezőt kell játszanunk ahhoz, hogy részt vehessünk annyi megszenvedett év után végre egy foci világeseményen. Csupa erősebb ellenfelek a láthatáron, igazából nem is voltunk olyan helyzetben, hogy kívánhassuk bármelyik válogatottat ellenfélnek, inkább minket kívántak ellenfélnek a többiek, ezt később láthattuk is a norvégok reakciójából, akik az elhíresült "álomsorsolás" után már a szállásaikat nézegették a francia Riviérán, mondván ezeken a falábú magyarokon mindenféle kisebb gond nélkül át kell galoppolni. Aki idetéved olvasni, mindenki ismeri a meccsek részleteit, a gólszerzők neveit, egy életre megszerette a kiflit, ezért ezeknek az elemzésébe bele sem megyek. Csodaszámba menő győzelem a legdrágább sörök országában. Jöhetett a visszavágó, elérhető közelségbe került az álmunk!

 

A cimboráimmal sajnos nem jutottunk jegyhez a pót selejtező visszavágójára, ennek ellenére ott akartunk lenni, gondolván ha itt összejön a siker, akkor hatalmas utcai ünneplés veheti kezdetét a fővárosban. Vasárnap volt a meccs, én már szombaton Budapestre utaztam (ugyebár vidékiek vagyunk, az egymillió instakurva országának fővárosától 200-300 km-re). Természetesen jól sikerült is berúgni, de bárhogyan is próbálok visszaemlékezni, egyszerűen nem jut eszembe, hogy miféle buliban voltam akkor. Ebben semmi meglepő nincs is, Dunát lehetne rekeszteni ezekből a bulikból. Arra viszont tisztán emlékszek, hogy még a szokásosnál is nagyobb másnapossággal küszködtem, a zacskós leves (valamilyen okból kifolyólag imádom ezt a 80 ft-os műanyag tészta + víz kombinációt) sem segített. Többiek szóltak, már úton vannak, össze is futottunk a belvárosban, majd kinéztünk a Ferencváros stadionjához, mégis milyen hangulat uralkodik. Mindenfelé kikent arcú magyarok, ismerős alig jött szembe velünk. Na jó, gyerünk inkább egy krimóba, ahol vetítik a meccset, na meg persze már nagyon vágyakoztam egy-két gyógy sörre, hátha helyrebillenti a szervezetemet, mert még mindig nagyon ramatyul voltam, a friss levegő se volt életmentő. Itt már tényleg csak a gyógy sör segíthet, lévén a piócás ember elérhetetlen volt. Elkezdődött a meccs, majd lassan jött a híres Priskin-kifli (most komolyan, miért nem árulnak még egy pékségben sem ilyen terméket?). Üreges tekintettel nyugtáztam a gólt, sőt, már el is könyveltem, hogy ez megvan, mehetünk az EB-re. Majd pár perc múlva már szundikáltam is az asztalnál, néha pár pillanatra felkukkantva, amikor nagyobbat kurjantott a kocsma népe. Tudni kell rólam, hogy nagyon jó alvó vagyok, nincsen az a szituáció, az a hangzavar, ahol én ne tudnék mély álomba szenderülni. Életünk legfontosabb meccse, én meg halálos nyugalomban szendergek a kivetítő előtt, néha felhorkantva, mintegy életjelet adva a külvilág számára. A gyógy sör se nagyon fogyott, fél üveggel sikerült leerőszakolnom röpke másfél óra alatt. Az utolsó 10 percre azért nagy nehezen életet varázsoltam magamba, szinte már az ujjaimmal tartottam nyitva a szememet. Behúztuk a meccset, a mi Királyunk nem nyitott ki vasárnap, kurva nagy örömujjongás a kocsmában, haverjaim ordibálnak, én meg egy 90 éves székely bácsit meghazudtoló nyugalomban, csöndben dörmögök valami olyasmit, hogy "zsír, kijutottunk". Gyors lenyomtam két gyros-t a szomszéd büfében, ami varázsütésre aktivitást hozott a testemnek is, meg az agyamnak is, mondtam is a többieknek az ötletet, hogy menjünk a stadionhoz, mert most tuti, hogy világraszóló ünneplés veszi kezdetét, görögtüzekkel, füstbombákkal. Hát jókorát tévedtem, az emberek siettek le a metróaluljáróba, a villamosról pár kósza ria-ria Hungária kiáltás, de a helyzethez mérten nagyon szolid volt a hangulat, mintha csak egy átlagos 1-1-et játszott volna egymással az MB1 két középcsapata. Eszembe ötlött, ahogyan pár héttel azelőtt Boszniában több tízezres tömeg vonult az utcákra mindenféle pirotechnikai eszközökkel, és jó délszláv szokás szerint fegyverekkel, mert az U19-es(!!) kosárlabda válogatottjuk megnyerte az EB-t. Mi több évtizednyi kínlódás után kijutottunk Franciaországba, de összesen láttam egy árva görögtüzet halványan pislákolni még az egyik népligeti szúette fabódé mellett. Kocsiba pattantunk, haza is húztunk gyorsan, bár utólag bántuk, hogy nem mentünk el ingyen pálinkázni Szalai Ádámmal.

 

Mivel nem vagyok már 16 éves, sajnos elhúzódik pár napig a teljes regenerálódásom, de mikor észhez tértem teljesen, kattogni kezdett egyből az agyam. Hogyan menjünk, mivel menjünk, hányan menjünk? Azt hiszem ekkor sikerült felfognom igazán, hogy micsoda nyarunk lesz 2016-ban. Többi honfitársamhoz hasonlóan az interneten nézegetni kezdtem a szállásokat, kisbuszokat, lakókocsikat, de egyelőre még nem léptem a tettek mezejére. Nem vagyok egy kapkodós féle ember, sőt, általában az utolsó pillanatra hagyok mindent, de ettől függetlenül többnyire mindig sikerül elintézni a dolgokat. Most sem volt ez másképp, sokfelől hallottam, hogy lefoglalták már a szállásukat,  megvan a járművük, szereztek jegyet, nálunk még csak a létszám volt meg. Volt közben egy nagyobb országos döbbenet is a szurkolók részéről, amikor az UEFA kisorsolta a meccsbelépőket, mivel a szervezett szurkolói csoportok tagságának jó, ha 5-10 százaléka hozzájutott akár csak egy tiketthez is. Én még csak nem is regisztráltam az UEFA oldalára, esélyt sem adva a nyeréshez. Ekkor is tombolt bennem a "majd megoldom valahogy úgyis" hozzáállás. Ahogyan az a későbbiekben is kiderül, természetesen meg is oldottam, nem vagyok egy elveszett gyerek.

 

Elérkezett március idusa körülbelül, na ekkor döntöttem úgy, hogy talán ideje lenne elkezdeni a szervezést. Hát, mit ne mondjak, vakargattam a hülye fejemet, mert bármilyen szálláskereső oldalra tévedtem, szinte már csak ötcsillagos, számunkra megfizetethetetlen árú luxushotelekben találtam szabad szobákat, vagy amit kibírt volna a mi nem túl vastagra tömött kis vidéki bukszánk, ott meg nem volt a kellő létszámnak hely. Gyorsan lenyugtattam magamat a szokásos "nyugi, úgyis megoldod" szöveggel, és a következő napokban lázas szálláskeresés vette kezdetét, a kisbusz bérlését meg másra bíztam. Mivel a mérkőzések városaiban már esélytelen volt megfelelő lakhelyet találni, 30-40 kilométeres övezetben keresgéltem. Ez annyira jól sikerült, hogy egy hét alatt sikerült hét főre annyi ingyenesen lemondható szállást kukáznom, hogy azon a bizonyos "B" betűs szálláskereső oldalon a foglalásaim értéke már meghaladta a kétmillió forintot is. Láthatjátok, nem bíztam a véletlenre a dolgot, hatalmas méretű variációs lehetőséget teremtve magunknak. Nagyjából egy hónapig nagyon rá se néztem az oldalra, a legnagyobb nyugalomban készülődtem. Aztán jött az ötlet, hogy talán nem ártana megnézni a foglalt szállásokat, hogy mégis milyen környéken helyezkednek el. Na igen, ekkor jöttem rá, hogy ezek a panziók nem véletlenül hevertek ott parlagon a mit sem sejtő vidéki hülyegyereknek. A társaságunk nem az a luxuscikkeket hajszoló műmájer típus, de azért úgy voltunk vele, hogy ha már Franciaországba utazunk kettő hosszú hétre, jó lenne egy kis tengerpart, egy kis napsütés, pálmafák, buli negyed. Na, nekem sikerült a leglepusztultabb helyekre foglalnom, az internetes utcakép segítségével megnézhettem a szomszédságban füstölgő hatalmas ipari kéményeket. A kurva életbe. Jöhetett a szálláskeresés második fázisa, sikerült újabbakat foglalnom, és mivel a régieket se töröltem, már nagyjából Liechtenstein éves GDP-je volt a foglalási érték.

 

Nem is akarom tovább szaporítani a szót, a későbbiekben ki fog derülni, hogy milyen helyeken hajtottuk álomra a fejünket, mint ahogyan az is, hogy még az EB alatt is szállás után kellett kutakodni. Legyen ennyi elég az előkészületekről, talán sok is lett, már unjátok, szívesebben olvasnátok a tényleges kalandozást kurvákkal, alkohollal. A következő részben már útnak fogunk indulni, plusz egy kis jegyszerzési mizériáról is beszámolok.

http://trollfoci.blogstar.hu/./pages/trollfoci/contents/blog/38547/pics/14956073963506300_800x600.jpg
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Ezeket a cikkeket olvastad már?