CS. ADMIN EUROTRIP 2.RÉSZ

Trollfoci

BEINDULÁS

 Egyszerűen nem hiszem el. Ha kurva nehezen is, de teltek a napok, és közeledett végre az indulás napja. Nem nagyon lehet szavakba önteni ezt a várakozást, legutóbb akkor voltam ennyire izgatott, amikor kisgyerekként eljött Szenteste napja, én meg a gyerekszobából az anyámék szobájára nyíló ajtó kulcslyukán keresztül kukucskáltam, hogy mikor hozza a Jézuska az ajándékokat. Jegyem az még mindig nem volt egyik meccsre sem, de valamiért ez kevésbé foglalkoztatott. Bár nulla tapasztalatunk volt, hogy egy futball világeseményen miként zajlik a stadionokba a beengedés, tudtuk, hogy nem elég odabökni egy "szevasz"-t a sárga mellényes, szotyizásra már teljesen alkalmatlan fogsorral rendelkező alkalmi rendezőnek. Valamiért mégis nyugodtak voltunk.

 Vasárnapi napon indultunk, de előtte még pénteken összegyűltünk a játszótéren megbeszélni az utolsó részleteket. Na jó, ez nem igaz, természetesen egy kocsmába vitt a lábunk, ahol az EB nyitómérkőzésére is kíváncsiak voltunk. Persze egyikünket se érdekelte rohadtul a Franciaország-Románia meccs, inkább a hangulatot, a körülményeket vizslattuk, és egy kicsit izgultunk is, nehogy valami robbantás legyen a megnyitón. Azokban az időkben azért sajnos ez valós félelem volt mindenki részéről. Megbeszéltük ezen a kis összejevetelen, hogy mi a fasznak húzzuk az indulást, sőt, az én kifejezett kérésemre megbeszéltünk egy hajnali 4-es indulást, hogy ne kelljen kapkodni, sietni, meg úgy se fog álom jönni egyikünk szemére sem. Elosztottuk a sok karton csempész cigit, nem akartunk horror áron a fejlett nyugaton hódolni ennek a káros szenvedélyünknek, részegen meg tényleg úgyis mindegy, hogy Marlboro-t, vagy egy füstszűrő nélküli fecskét szív az ember. Ezen a pénteki estén szóba kerültek a jegyek is végre. Egy (!) embernek volt közülünk hivatalos úton szerzett belépője, az is csak egy meccsre. Mondták a többiek, hogy van a facebook-on valami csoport, ahol boldog boldogtalan adja-veszi a meccsbelépőket. Na jó, beregisztrálok, szerencsét próbálok. Szépen le is adtam a rendelést, hogy vásárolnék jegyet az összes meccsre, majd eltettem a telefont, fontosabb dolgunk akadt. Kitaláljátok? Igen, hát persze, hogy berúgtunk, mint a szemét.

 Az indulás miatti izgalmak annyira kihatottak a szervezetemre, hogy még egy kicsit se voltam másnapos. Viszont amikor bekapcsoltam a gépet, nem akartam hinnia  szememnek. Megszámolhatatlanul sok üzenet, mindenki szeretné eladni a jegyét nekem. Volt pár igazi nyerészkedő faszfej, őket visszaküldtem az anyjukba, de szerencsére voltak normálisak is, akik az eredeti árért adták. Bordeaux, Marseille zsebben, Lyon-i jegye a kutyának se volt, de ezt már tényleg magasról szartam le. Gyorsan elszaladtam még fodrászhoz, meg beugrottam egy kínai ruhaboltba venni papucsot, meg melegítőket, amiket nem sajnálok majd elhagyni, lehányni, szétszakítani. A nap többi része a pakolásból állt, szerintem egy menyasszony se készülődött annyit, mint én aznap, a fél lakást próbáltam beletömni a bőröndbe, a ruhatáramból meg tényleg csak azt hagytam otthon, ami már évek óta rám se jön. Összepakoltam végre, ráültem a bőröndre, hogy össze tudjam húzni a zipzárt, de azért még így is sikerült két nagy reklámszatyrot is megtömni egyéb dolgokkal. Na jó, húzzunk a picsába, én nem bírok már tovább itthon ülni. Fogtam magam, felszálltam a buszra, és mentem a tűlünk 30 km-re lévő nagyvárosba, hogy ütközzek az ottani cimbikkel, meg szétosszam az egy nappal előtte elkészült, az EB-re tervezett egyenpólónkat. Újabb találós kérdés: vajon mi történt szombat este? Igen, kedves olvasó, jól sejtetted, megint bebasztunk, volt velünk egy angol szurkoló is, aki az egész túrát a magyar haverjaival nyomta le. Na de nem akárhogyan basztam én be. Hajnalok hajnalán, telipakolt gurulós bőrönddel, két szatyorral a kezeimben kikötöttem egy hölgynél. Hogy ott mi történt, arra már nem nagyon emlékszek, de az biztos, hogy úgy beájultam, mint a légpuskával lelőtt veréb a drótról. Tényleg alig emlékszek valamire, a következő kép, ami megvan, hogy csörög a telefonom. Az egyik túracimborám az, felveszem, megkérdem mi a fasz baja van.

 - Végre felvetted baszdmeg!! Két órája itt dekkolunk a ház előtt ahol vagy!!

Ránézek az órára, reggel 7... Még jó, hogy én kértem a hajnali 4-es indulást. Óóó, hogy baszná telibe. Gyors beleugrottam a gatyeszba, a hölgynek nyomtam szevaszt, és rohantam lefelé a lépcsőn. A telefonom közben körülbelül 150 nem fogadott hívást, 20 sms-t mutatott.

- Na mi van? Mit aggódtok? Indulhatunk?

 Az túlzás, hogy én voltam ekkor a legkedveltebb személy a kisbuszunkban, de pár sör elfogyasztása után már csak röhögtünk az egészen, én meg próbáltam felidézni, hogy tényleg mi a bánatos fasz történhetett velem az éjszaka, egyáltalán sikerült-e a nagy út előtt ürítenem? Hát nem jutottam dűlőre, le is szartam, benyomtuk az on tour pendrive-ot, és végeláthatatlan sörözés, utazás vette kezdetét.

 Pár száraz adat jöjjön közben: mi 7-en voltunk a buszunkban, velünk egyidőben indult egy haveri trógerjárat 9 fővel, majd Marseille-től csatlakozott még 9 fő a bandánkból. A haveri trógerjárattal megbeszéltük, hogy együtt megyünk, ha útközben véletlenül belebotlunk harcos kedvű idegen szurkolókba, mégis csak jobbak legyenek az esélyeink. Ők azért voltak trógerjárat, mert szállást sehova nem foglaltak, jegyük sehova nem volt. A prikézsia rájuk is szállt rendesen, nagyjából 10 km megtétele után lerohadt a buszuk, szerencséjükre kaptak egy másikat, szerencsétlenségükre az viszont 100 km/h-nál többet nem bírt. Egyetlen sofűrjük volt, aki az indulás előtti este tartotta a legénybúcsúját, ahonnan a kórházban kötött ki, mert szétcsapták a fejét. Hát nem mondom, kicsit idegesek voltak a többiek, hogyan lesz ebből megindulás, de végül csak összejött nekik. Ki is találtuk, hogy mi előre megyünk, a picsának sincs kedve autópályán döcögni 90-el, majd beiktatunk pihenőket, ahol bevárjuk őket. Nos, ezek a beiktatások annyira jól sikerültek, hogy még ember ilyen hosszú idő alatt nem tette meg a Budapestre tartó 200 km-es utat (egy részeg bányász is gyorsabb lehetett nálunk hajtánnyal), pedig nekünk azért sietni se ártott volna, mert egy emberrel le volt beszélve találka egy bevásárlóközpont parkolójába, ahol végre magamhoz ölelhetem az egyik meccsbelépőmet. Na, ha már ott vagyunk, menjünk is be az áruházba, tankoljunk fel piával, meg kajával, mert a készlet megcsappanóban volt egy röpke délelőtt alatt. Nagyjából 2 percet töltöttünk bent, az italos polcokat még csak nem is láttuk, a pipere eszközöknél jött a biztiboy, hogy másfél perc alatt bebizonyítottuk neki, nem vagyunk itt kívánatos személyek, húzzunk ki a gecibe. Kurvára nem baszott ki velünk, átmentünk a szomszédos áruházba, ahol mindenféle szarságra elvertük a pénzünket, ami megmaradt, azt meg szépen beváltottuk euróba, mert igen, eddig a pillanatig még ilyen fizetőeszközzel sem rendelkeztünk.

 Az előzetes terveink szerint ebben az időben már a határ túloldalán szerettünk volna lenni, de annyira beleszartunk, hogy vasárnap délben a parkolóban felcsavartuk a hangerőt, szisszentek a sörök, leugrottak az újabb vodkás üvegekről a kupakok és csapattunk egy spontán szabadtéri diszkót. Ekkor azért páran elmerengtünk, hogy micsoda túra lesz ez két hétig, hiszen még csak fél napja indultunk el, de már több élménnyel és sztorival gazdagodtunk, ami másnak talán egész életében nem jön össze.

 A következő részben folytatódik viszontagságos utunk, elmesélem élményeinket az arab kajával és annak utóhatásait, és megtudhatjátok, hogy miért akartak kibaszni minket már az első szállásunkról, ami még csak Németországban volt...

http://trollfoci.blogstar.hu/./pages/trollfoci/contents/blog/38947/pics/14964705991400194_800x600.png
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Ezeket a cikkeket olvastad már?