CS. ADMIN EUROTRIP 3. RÉSZ

Trollfoci

Egy áruházi kitiltás, meg a parkolós diszkó után ismét beizzítottuk az egyébként számunkra szokatlanul megfelelő állapotban lévő járművünket, hogy folytassuk utunkat Ausztrián keresztül Németország felé, ahol az első éjszakára foglaltuk a szállásunkat, valahol Freiburg környékén, de megmondom őszintén, már nem emlékszek a helység nevére. Azt azért nem kell gondolni, hogy villámként száguldottunk, a hegyeshalmi átkelőig még számtalan pihenőt beiktattunk a szokásos kis és nagy dolgok elvégzése miatt, na meg ekkor még nem tettük dohányzóvá az acélgepárdunkat se. Na meg persze igyekeztünk minél több csoportfotót lőni, mégis csak a legnagyobb túrája ez mindenkinek. Még mindig Magyarországon tartottunk, amikor küldözgetni kezdtek nekünk egy bizonyos 3 betűs hírportálról egy cikket (igen, ez az a médium, amelyiknek a fenegyereke az andorrai meccs után habzó szájjal nácizta le a magyar szurkolókat), ahol a mi képünkkel riogatják a nagyérdeműt. Hohóóóó! Igazából jól is esett az egész sztori, engem kifejezetten büszkeséggel töltött el a címlapos szereplés (lesz még a későbbiekben is :D ), de egyébként meg nem értettük, mert nálunk számos több nagyobb és ismertebb brigád is útnak indult, sőt, az összes. Mint minden "sokkot" ezen a napon, úgy ezt is alkohollal enyhítettük, mostanra már igen szépen állt, vagy nem állt a társaság nagy része, szerencsére a józan sofőrök se panaszkodtak.

Aki szintén ezen a napon vágott neki az útnak, az megtapasztalhatta velünk egyetemben, hogy a magyar-osztrák határon kurva sokat kellett várni, akkora volt a torlódás, mintha legalább Jennifer Lopez hátsójába lehetne bejutni. Hogy ez minket mennyire zavart? Hát persze, hogy semennyire, szerencsére bőségesen el voltunk látva minden földi jóval, amire szüksége lehet egy Európát átszelő szurkolói on tour brigádnak. A zenét megint csak felcsavartuk, a busz mellett lassan lépkedve, mégis ütemesen táncolva adtuk a tudtára a hazafelé tartó ártatlan német/osztrák családoknak, hogy mi most szarunk a világra, hiszen ott van a csapatunk az EB-n! Miután végre átkeltünk a határon, ahol még utoljára láthattunk mosolygós osztrákokat, tényleg odazúztunk a paripánknak, de lehet, hogy csak én aludtam be kicsit néha, így kevesebbnek tűnt a megálló. Arra még pont emlékszek, hogy egy német parkolóban láttunk egy nagyobb női csoportot, mindegyik 40 fölötti (videokategorikusan: mature) így természetesen röpködtek is a vicces (de nem bántó) beszólások. Az ilyen helyzetekben a leginkább Nedű barátunk szokott elemében lenni, bár ő meg is teheti, mert szintén az idősebb korcsoporthoz tartozik. Róla azt kell tudni, hogy a Southampton, Crystal Palace, Mönchengladbach és hasonlóan bonyolult külföldi focicsapatok neveivel finoman szólva is meggyűlik a baja, bár a kéthetes EB alatt még szegény Kleinheisler nevét se tudta kimondani, bár mentségére legyen szólva, hogy valószínűleg Kleini is ugyanennyire kínlódik a saját nevének kimondásával. Szó szót követett, megpróbáltam megkérni a mature group egyetlen férfi tagját, hogy lőjjön már rólunk egy fotót. Meg se próbálkoztam semmilyen idegen nyelven kommunikálni, csak mutogattam a klasszikus fényképező ujjgyakorlatot, mikor a fószer megszólal:

- Srácok, mi is magyarok vagyunk, szívesen csinálunk rólatok fotót.

- Ööööööö.... szóval ööööö izééé, király vagy! Ti is az EB-re jöttök?

- Nem, mi egy kórházba megyünk, ahol a hölgyek ápolónők.

Na jó, legyünk túl azon a kurva fotón, aztán haladjunk innen ebből a kibaszott kellemetlen szituációból. Bepattantunk a buszba, majd megállapítottuk, hogy nem azért vigyorogtak ránk a hölgyek, mert hasonlókra gondoltak, mint mi, hanem mert végig értették, amiket mondunk nekik. :D :D

Basszus, hát ez még mindig csak az első napja a túrának, én meg írok mint egy veszett jószág, de nem szeretnék kihagyni semmi jó sztorit, márpedig velünk tényleg minden napra jutott annyi, mint a Zimány Lindás gazdagon leveses mémekbe húsból. Késő estére járt már, mire megérkeztünk a német szállásunkhoz, ki kellett csörgetni álmából Jürgent, aki megszólalásig hasonlított a Hangyák a gatyában című német "vígjáték" egyik szereplőjére. Mondjuk nekem minden ilyen tipikus német fiatal hasonlít rá. Na, vegyük be szépen a pecót, aztán menjünk is aludni, mert reggel korán kelünk, hogy folytassuk utunkat. Bevettük, aludni nem mentünk, kivéve a sofőröket. Olyan volt a három szoba elosztása, hogy volt nekik egy hosszú közös terasza. Most komolyan, hát ki lehet hagyni egy ilyen lehetőséget, hogy ne ott basszunk be már aznap kb. negyedjére, és ne üvöltsük a kedvenc magyar dalainkat? Persze, hogy nem, mi se tettük. Az én szobámba került Nedű, plusz Szivacs. Ekkor még nem tudtuk, de a későbbiekben ez egy nagy klasszikus hármas lesz. Jürgen szerencsétlen óvta a panzióját a csöppet sem halk brigádunktól, folyamatosan karattyolt valamit, de egy szép mosoly és egy jájájá kíséretében igazából le se szartuk. Hát majd leállunk vele vitatkozni nem, mikor ekkora a buli? Fogalmam sincs mikor aludtunk el, azt tudom, hogy nagyon keveset aludtunk, pirkadatkor már ébresztgettek minket a sofőrjeink, akik szerencsére kialudták magukat, hogy indulás! Szerencsére itt sem volt nagyobb baj a keléssel, nyoma se volt az otthoni szenvedős másnapoknak. Kinyitom az ajtót a folyosóra, és mit látok? Hát az egész haveri trógerjárat ( most már ez lesz a nevük végig) szinte összes tagja ott feküdt a szőnyegen szépen sorban. Tényleg nem foglaltak sehova szállást. Egy ember nem aludt csak ott a földön. Hívjuk csak egyszerűen Szécsipalinak, mivel olyan tiszta és gyönyörű hangot én még soha nem hallottam, amit ő engedett ki a szájából egy-egy éneklés során. Szerencsére sose volt az a szégyenlős fajta, így bármikor kértük meg egy kis nótázásra, már nyomta is a legnagyobb Elvis dalokat perfekt angollal. Na szóval ő nem feküdt ott a szőnyegen, ő egyszerűen nem alszik soha. De komolyan, nagyon sokszor bebasztam már vele, de én talán egyszer, ha láttam aludni, én egészen biztos vagyok benne, hogy a Duracell nyuszi rózsaszín álarca mögött ő helyezkedik el. Korán volt még, a reggelit se kezdték el felszolgálni, persze nem nekünk, mert nekünk nem járt, de azért belecsipegettünk a tálakba, mindig van kirakva az ilyen helyeken valami, Jürgen ezekért már nem is szólt, de egész reggel csak morgott. Ezért ne kérj soha reggelit! Ha nem fizetsz érte is enni fogsz, ez alapszabály! Szóval korán volt, még az eső is csepergett, mi meg indulásra készen álltunk. Bepakoltunk a buszba, felbontottuk a reggeli kakaó helyett a söreinket, és Szécsipali rákezdett. Jééégbőőől vagyooook, talán fel sem olvadoooook, hát nyúúúújtsd két kezeed, olvaszd fel jéééégszííívemeeeeet! Ketten énekeltünk az esős német reggelben sörrel és vodkával a kezünkben, és ezt már Jürgen se bírta tovább, az erkélyről ordítozott lefelé, hogy most már takarodjunk el innen! Vagyis gondolom ezt kiabálta, igazából nem értettem, de valószínű volt. Mi el is indultunk, azonban a Trógerjárat (így, nagybetűvel inkább) még maradni akart egy kicsit, hogy legalább a sofőrjük aludjon 1-2 órát. Odaadtuk az egyik szobakulcsot, fetrengjetek csak nyugodtan, mi megyünk tovább, majd valahol bevárunk titeket egy nagyobb pihenő alkalmával. Mivel mi ugye csak heten voltunk, beszállt hozzánk Szécsipali is, mivel nálunk kurva jó zenék szóltak, de annyit is mondhattam volna, hogy nálunk legalább szólt zene. Az ő járművükben még csak zenelejátszó eszköz se volt, semmi! TRÓGERJÁRAT!! Legyen végig nagybetű!

Mentünk mendegéltünk a szokásos tempóban, valahol be is vártuk őket, majd az autópálya egyik kicsi megállójában félrehúzódtunk, minden bizonnyal valakinek nagyon sürgősen szarnia vagy hugyoznia, vagy mind a kettőt kellett, mert itt nem volt még egy Üvegtigris büfé sem, ami indokolta volna a megállót. Hanem aztán ami itt következett. Immár a két busz együtt, nyomattunk egy újabb diszkót, lenyomtunk egy jó kis hardbass-t is, az autópályára belógva énekeltünk, álltunk minimum fél órát, egészen egyszerűen senki nem akart ezekben a percekben továbbhaladni, annyira jól éreztük magunkat, legszívesebben a homokórát is megállítottuk volna. De nincs mese, bármennyire is jó a buli egy német autópálya parkolójában, még kurva messze van Bordeaux, el kellene foglalnunk a szállásunkat, ahol már pár cimbora egyébként várt minket. Hiába volt már itt a Trógerjárat, Szécsipali maradt velünk, látni lehetett a gyermeki könnycseppeket a szemében, hogy esetleg zene nélkül maradna az út további részére. Most egyébként kicsit elkezdtem gondolkodni, hogy eddig mit ettünk, de esküszöm fogalmam sincs. Ettünk egyáltalán? Vagy csak a benzinkutakon vásárolt chipsek és Kinder tojás volt másfél napi élelmünk? Az útra készített szendvicseink már Budapest környékén elfogytak, szóval azt tuti nem. Na mindegy, ahogyan akkor se, úgy most se foglalkoztat igazából. Megbeszéltük, hogy most már aztán tényleg, de tényleg haladjunk, hát ne csináljunk már minden órában diszkót mindenféle leállókban. Előre is hajoltam Virslihez, aki ekkortájt vezette a gépet, hogy mikor érünk már végre Franciaországba, mire közölte velem, hogy amúgy már kurva rég Franciaországban vagyunk, ő azt hitte, hogy én ezzel tisztában vagyok. Igen? Kurva régen itt vagyunk? Na, ennyire volt nehéz a bejutás az országba, amivel riogattak minket, hogy nekem konkrétan fel se tűnt. Viszont, ha már így alakult, nem kellene megállni srácok egy kis pihenőre? :D :D

Ahogyan akkor megálltunk, úgy most én is megállok egy kicsit. Hamarosan jön a következő rész, immár az EB helyszínéről!

 

http://trollfoci.blogstar.hu/./pages/trollfoci/contents/blog/39275/pics/14974189033549290_800x600.jpg
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Ezeket a cikkeket olvastad már?