PÉNISZÉRE HÚZTA A KUPÁT A JÁTÉKOS - VIDEÓ

Trollfoci

Kupagyőztes lett Norvégiában a Lilleström és, ahogy ilyenkor lenni szokott, az öröm határtalan volt. De azért talán mégis volt valami nem megszokott az északiak ünneplésében. Történt ugyanis, hogy a szép nevű Aleksander Melgalvis Andreassean, a csapat játékosa egyszer csak elkezdett sztriptízelni a színpadon.

Oké oké, ilyet talán már láttunk, de olyat, amit ezután tett, talán még a Mennyei Megyeiben sem sűrűn: Aleks barátunk ugyanis, ha már egy szál f*szban volt, felpróbálta a kupát. Mármint oda, középtájra.

“A kupagyőzelem nagy dolog, és érthető, ha valaki meg akarja ünnepelni, de azt hiszem, úgy is meg lehetett volna oldani, hogy a játékos kicsit több tiszteletet mutat a kupa iránt. Elhiszem, hogy nem szándékosan csinálta Megalvis, de azzal alighanem ő és a klubja is egyet ért, hogy ez nem rosszul jött ki” – ezt a a norvég szövetség kommunikációs igazgatója, Yngve Haavik mondta az esetről.

Megalvis aztán elnézést kért a dologért, majd hozzátette: az a szerencse, hogy a nagyija nem netezik, mert biztosan nem örült volna, ha látja, hogy mit művelt azzal a szerencsétlen serleggel...

Íme a teljes produkció:

https://trollfoci.blogstar.hu/./pages/trollfoci/contents/blog/45727/pics/15127191519559228_800x600.png
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Ezeket a cikkeket olvastad már?