Kirúgták Gothár Pétert a Színház- és Filmművészeti Egyetemről
Az egyetem Gothár Péter szerződését a mai nappal megszüntette.
Blogolj!

ŐKET KELL VERNI A PUSKÁSBAN JÁTSZANDÓ DÖNTŐÉRT - BULGÁRIA

Trollfoci

Az UEFA ma délben tartott sorsolásán kiderült, hogy válogatottunk a Nemzetek Ligája A-csoportját feltölteni hivatott 3 ország közé került, így Bulgáriával játszik a 2020-as Európa-bajnokság pótselejtezőjének elődöntőjében. Ha rajtuk túljutnak Dzsudzsákék, akkor pedig jöhet az izlandi-román pár győztese, mégpedig (szintén a sorsolás szerencséjének köszönhetően) hazai pályán, az új Puskás Arénában!

De ne szaladjunk ennyire előre, nézzük az első akadályt, Bulgáriát! Norvég barátaink 4 évvel ezelőtti szavait idézhetnénk itt, ha olyan helyzetben lennénk, hogy bármi is álomsorsolásnak számítson számunkra, mindenesetre annyit megjegyezhetünk, hogy nehezebbet is kaphattunk volna. 

Bulgária a világranglistán valamennyivel mögöttünk, a 61. helyen volt legutóbb. Kiemelkedő játékosuk nem igazán van, a Ludogorec honosított brazilja, Marcelinho már egyre kevésbé fordul elő a csapatban. A formájuk talán még a miénknél is rosszabb, hiszen alig sikerült megmenekülniük az utolsó helytől a csoportjukban. Egy darab győzelem és -17-es gólkülönbség jött össze nekik.

Emellett az is hátráltathatja majd őket, hogy van egy levegőben lógó büntetésük, szóval elképzelhető, hogy zárt kapuk mögött kell fogadniuk minket.

Összegezve megállapíthatjuk, hogy sokkal könnyebb sorsolásunk nem lehetett volna, gondoljunk csak arra, hogy mondjuk valahogy legyűrjük Skóciát, majd mehetünk döntőzni több tízezer fanatikus szerb elé Belgrádba...


https://trollfoci.blogstar.hu/./pages/trollfoci/contents/blog/86420/pics/lead_800x600.jpg
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Ezeket a cikkeket olvastad már?